Cím: 3530 Miskolc, Kálvin J. u. 2.
Levelezési cím: 3504 Miskolc, Pf. 58
Telefon: 46/500-180
E-mail: administration@levay.sulinet.hu
rss feed
 

Igazgatói Közlemény

2015-01-15 12:14:18 /

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 2010. 11. 17-i nyílt napján vélhetően más, miskolci középiskola(ák) 9. évfolyamáról is jelentek meg diákok, nyilvánvalóan nem komoly továbbtanulással kapcsolatos tájékozódási szándékkal. Ez a nap folyamán az iskolalátogatási igazolások kiadása során derült ki, közvetlen és közvetett módon közölt információk alapján.

Ezt a jelenséget nemkívánatosnak tartjuk, amely zavarja azon tanulók és szülők tájékozódását, akik számára a továbbtanulási döntés megkerülhetetlen, és nyugodt körülmények között, alaposan kívánnak tájékozódni.      

Felhívjuk a figyelmét erre a jelenségre a miskolci középiskoláknak, és egyúttal tájékoztatjuk a kedves szülőket, és tanulókat, hogy csak olyan diákoknak adunk ki a nyílt napon való részvételről szóló igazolást, akik igazolják fennálló tanulói jogviszonyukat.