Cím: 3530 Miskolc, Kálvin J. u. 2.
Levelezési cím: 3504 Miskolc, Pf. 58
Telefon: 46/500-180
E-mail: administration@levay.sulinet.hu
rss feed
 

Lámpás csoport

2014-09-30 11:12:31 /


A Lévay József Református Gimnáziumban több, mint egy évtizede működik a diákokból álló énekes szolgáló csoport, a Lámpás. Különlegessége, hogy a diákok gimnáziumi tartózkodásának megfelelően tagjai állandóan változnak, arculata mégis állandó és egységes. A Lámpás nyitott közösség, bárki beléphet, aki szeretne részt venni a közös szolgálatban.

A csoport összetartó ereje a Krisztus iránti elkötelezettség, és az evangéliumból megértett missziói feladat. Legfontosabb dolognak az Istent dicsőítő énekek tanulását és tanítását tartjuk. Rendszeresen vannak próbáink, ahol a közösségépítés mellett dalokat, ifjúsági énekeket tanulunk. Ezeket legtöbbször a gimnázium hétfő reggeli istentiszteletén tanítjuk meg, de meghívásra református gyülekezeteinkben, közegyházi alkalmakon is végzünk hasonló szolgálatokat.

Tagjaink közül többen tudnak hangszereken játszani. Igyekszünk ezeket a képességeket kamatoztatni a csoportban is. Munkánkkal, szolgálatunkkal szeretnénk Istenünket dicsőíteni, az evangélium terjedését szolgálni, igazi, jó közösségként működni.

Csatolt dokumentumok
Lámpás PPT ( 2.2 MB )
Lévay-énekfüzet 2014-2015 ( 1.2 MB )